Egy felkészült autószerviz mindig jól jön

Habár a 2019-2020-as időszak alaposan átalakította az életemet, ettől függetlenül vannak olyan dolgok, amikre változatlanul szüksége van az embernek. Gondolok itt arra, hogy bár már jó ideje otthon dolgozom, azért az autómra időről időre szükségem van, hiszen ennek ellenére is menni kell ide-oda. Viszont ha a kocsi sokat áll, akkor történhetnek benne bizonyos dolgok, első sorban a korróziónak, elöregedésnek köszönhetően. Régebben majdnem minden nap beszálltam és mentem vele, még ha nem is sokat. De a motor ment, a kenés folyamatos volt, és a fékek is folyamatosan használva voltak. Ám az utóbbi időben csak akkor használtam, amikor heti bevásárlásra mentem vele, vagy meglátogatni valakit, és így határozottan érezni lehetett, hogy valami nincs rendben, a verda karbantartásra szorul. Még szerencse, hogy megtaláltam a MetaAutoszerviz.hu oldalát, ahová minden gond nélkül elvihettem, és ahol alaposan kipofozták.

A MetaAutoszerviz.hu egy budapesti autószerviz weboldala, ami a 17. kerületben található, szerencsére elég jól megközelíthető helyen. Jó ideje vannak a szakmában, és nemigen fordul elő olyan probléma, amivel ne lehetne hozzájuk fordulni. Márkafüggetlenek, így bármilyen autóval lehet menni hozzájuk, nem fognak finnyázni egyik embléma láttán sem. Be tudnak szerezni szinte bármilyen alkatrészt, így ennek sem az ügyfélnek kell utánajárnia. Mondjuk elég durva, mikor egy magát szerviznek mondó cég ad egy listát a hozzájuk fordulónak, hogy ezeket tessék hozni, és akkor meg tudjuk javítani. Persze ez nem kifejezetten általános, de hallottam már hasonlót. A MetaAutoszerviz.hu esetében ettől nem kell tartani, itt tökéletesen kézben tartják a dolgokat.

És mi mindent lehet náluk megcsináltatni? Lényegében bármit. A futómű problémáktól kezdve az alkatrészcserén át az olajcseréig rengeteg műveletet profin, szakszerűen és gyorsan orvosolnak. Ha például vesszük az én esetemet a rozsdás féktárcsákkal, besűrűsödött olajjal, elkoszolódott gyertyákkal, akkor máris érthető, hogy miért őket választottam: mindent meg tudtak oldani itt, egy helyen. Nem kellett az egyik miatt máshová mennem, ők megjavították, kicserélték, amit kellett. És bár a végösszeg így sem lett kicsit, azét azt hozzá kell tenni, hogy nagyon sok tennivaló volt a járművemen. Ha máshová vittem volna, talán ennek a másfél-kétszeresét is elkérték volna! Márpedig a mai világban, ilyen üzemanyagárak mellett az embernek kétszer is meg kell gondolnia, hogy mennyit áldoz a járműve fenntartására!

Nem volt egyébként nehéz dolgom: amikor érzékeltem, hogy már nagyon nehézkesen indul, illetve menet közben is csikorog, vacakol az autóm, akkor döntöttem a szervizeltetés mellett. Valahogy hazakecmeregtem vele, de mondtam a feleségemnek, hogy most addig nem használjuk, amíg rendbe nem rakták. El is kezdtem keresgélni, hogy itt, Budapesten hol van a közelben olyan autószerviz, ahová el tudnám vinni egyrészt anélkül, hogy a gatyám rámenne, másrészt ahová még biztonságosan el tudom vezetni. Több kisebb műhely “weboldala” is szembejött, ám az ilyenek már csak azért sem bizalomgerjesztőek, mert alig árulnak el információt. Ráadásul ha egyszer megjártad egy ilyennel, akkor egy életre megtanulod, hogy mit kerülj el. Még jó 10 évvel ezelőtt sikerült kifognom egy olyat, amelyik hamis, szőkített motorolajat töltött a kocsimba, én meg aztán csodálkoztam, hogy nem úgy működik, ahogy kéne. Még szerencse, hogy észrevettem, és gyorsan cselekedtem. Nem, ezúttal egy jó nevű, megbízható szervizt kerestem, és így akadtam rá a MetaAutoszerviz.hu oldalára.

Pont olyan kellemes távolságra lakom tőle, amit még be mertem vállalni a fáradt kis autómmal, illetve ahonnan utána tömegközlekedéssel haza tudtam jutni valahogy. Felhívtam hát őket, és elmeséltem, hogy mik a panaszaim. Megbeszéltünk egy időpontot, hogy mikorra vihetem, és szerencsére egyáltalán nem kellett sokat várnom. Ez is mutatja a felkészültségüket és hatékonyságukat: nincs kilométer hosszú várólista, hamar megjavítják az autókat, amik hozzájuk kerülnek. Elvittem hát az adott napon a kocsimat, a szakember pedig gyorsan átnézte. Ezután elmondta, hogy nagyjából mire számítsak, illetve körülbelül mikor fognak értesíteni, ha mehetek érte. Mondtam, hogy nem sürgős, mivel otthon dolgozom, de ettől függetlenül mondták, hogy nem fogják húzni az időt. Ez a profizmus, kérem szépen!

MetaAutoszerviz.hu

Ahogyan megbeszéltük, nagyjából annyi nap telt el a MetaAutoszerviz.hu műhelyének meglátogatása és az értesítés között. Ebben máris felülmúlták a versenytársaikat, ugyanis sok autószerelőre jellemző az ígérgetés, hitegetés. Ám a Méta Autószerviz nem ilyen, náluk a megbízás szent. Azt is elmondták, hogy mennyi lesz a végösszeg, de mint írtam, nem dobtam magam hanyatt a hallatán, hiszen ennél sokkal rosszabb is lehetett volna. A lényeg, hogy másnap korábban végeztem, és így szépen odautaztam érte. Mikor beültem és ráadtam a gyújtást, olyan volt, mintha egy új autóba ültem volna be! Pöccre indult, és a fékek is teljes mértékben abbahagytak mindenféle csikorgást! Kicserélték benne a kopó alkatrészeket, amiket szükséges volt, kapott új olajat, szóval kellemesen megfiatalodott a kicsikém. Hazaúton tökéletes kezesbárányként működött, kiválóan megjavították!

Részemről a történet tanulsága, hogy kicsit gyakrabban kell eztán beleülnöm és meghajtanom. Köztudott, hogy ha sokat áll az autó, akkor az olaj leülepszik benne, és ha utána “hidegen” megyünk vele, az akár fokozott eróziót is okozhat, mivel a kenőanyagnak nincs ideje felmelegedni, keringeni. Emellett a légköri pára, eső, gázok mind-mind rozsdásodáshoz vezetnek (gondolok itt a féktárcsákra első sorban), ez okozza a rettenetes csikorgást. Normál esetben a fékpofák lekoptatnák a felületi rozsdát, ám ha sokáig nem nyúlunk hozzá, akár mélyebben is megtelepedhet, károsíthatja a fékrendszert. Ezt pedig, azt hiszem, senki sem szeretné. A fék működőképességén az életünk múlhat, az pedig nem éppen kívánatos, hogy a pofák csússzanak a puha vas-oxidon, és ezzel megnőjön a féktáv!

Szóval összességében kifejezetten nagyon elégedett vagyok a MetaAutoszerviz.hu munkájával, mivel gyorsan, hatékonyan és megbízhatóan elvégeztek minden karbantartási munkálatot, amiért az autómat odavittem. Tény, hogy még így sem leszek képes valószínűleg eleget használni ahhoz, hogy egy bizonyos idő elteltével ne kelljen ezt megismételni, ettől függetlenül most már tudom, hogy hová forduljak a következő szerviz miatt. Ha valaki Budapesten vagy a környékén lakik, és egy megbízható autószerelő műhelyt keres nagy szakértelemmel, megbízható szolgáltatással, akkor a MetaAutoszerviz.hu oldala és telephelye mindenképpen felkeresendő! Persze, érthető, ha valaki Szegedről nem szeretne idáig jönni egy futómű-beállításért, de akik a környéken laknak autótulajdonosok, az ő figyelmükbe mindenképpen ajánlom! Számomra a tanulság pedig az, hogy hiába dolgozom otthon, az autóra azért figyelnem kell, mert ha huzamosabb ideig ennyire hanyagolom, akkor ennél is sokkal súlyosabb károk keletkezhetnek benne. Viszont ha ismét hasonlókat tapasztalnék az elkövetkezendő egy-két évben vagy azon túl is, már tudom, hogy a MetaAutoszerviz.hu mindig ott lesz, és bármikor felkereshetem őket. Ha az ember talál egy ehhez hasonló autószervizt, azt nehezen fogja elengedni, nem szívesen keres másikat.