Az otthon szó mindig is kiemelkedően fontos szerepet játszott az életemben. Édesanyám valami csodálatos stílusérzékkel és szeretettel töltötte meg az otthonunkat, és ezt az érzést a legkedvesebb albérletemben sem tudtam soha átélni.
Az álmaim lassan, de szépen sorban valóra váltak: elsőként sikerült elindítanom a lakberendezési webshopomat, ami csupa helyes, tündéri kiegészítőt tartalmaz, amivel igazán a saját képetekre tudjátok formálni az otthonotokat.
Ezután két évvel pedig eljutottunk oda a párommal, hogy belevágtunk egy saját kis ház építésébe. Abszolút kicsiben gondolkodtunk, mindössze 45-50 négyzetméteres nagyságban, kicsi ház, kicsi telek. Miután a tökéletes telket megtaláltuk, meg kellett tervezni rá a tökéletes házat. A méretet leszámítva egyetlen fix gondolatom volt: PADLÓFŰTÉS.
Mióta gyerekként az egyik osztálytársamnál találkoztam ezzel a rendszerrel, azóta tudtam, hogy a saját otthonomba is ilyet akarok majd.
Persze egy halom kérdésünk a volt a párommal: mennyibe kerül egy ilyen rendszer, megéri-e a beruházás, hogyan működik a padlófűtés szabályozás és hogyan történik a szerelés?
A párom egyik unokatestvére is nem olyan rég kezdett építkezni, és ők ajánlottak egy klassz céget, aminek a weboldala minden első körben felmerülő kérdésre választ ad a padlófűtéssel kapcsolatban.
A legfontosabb tételnek valamiért a padlófűtés szabályozását gondoltuk, s kíváncsi szemeink a honlapon gyorsan választ kaptak mindenre. A szabályozás pofon egyszerűen termosztátokkal működik, az árajánlat kérő űrlapon mi adhatjuk meg, hogy hányat szeretnénk a házba: minden helyiségbe egyet, vagy elég egy az előszobába és egy nappaliba? Még nem döntöttük el, de tök jó érzés, hogy a döntés a mi kezünkben van, nem önkényesen döntik el, hogy x négyzetméteres házhoz hány darab termosztát kell.
Részletes tájékoztatást kaptuk a dolgok menetéről is. Az első lépés nyilvánvalóan a tervezés. Első körben el kell döntenünk, hogy elsődleges vagy csak kiegészítő fűtésként akarjuk-e használni az elektromos fűtést – az AHT fűtőszőnyegek mindkét célra megfelelnek, sőt, nemcsak a padló fűthető velük, hanem akár a fal és a mennyezet is! A tervezéshez egy helyszíni felmérés szükséges, vagy egy nagyon részletes alaprajz, mely a falak vastagságát is tartalmazza, illetve a fix bútorok helyét, mint a konyhaszekrény vagy a kád, amik alá nem lehet a szőnyeget telepíteni. Nekünk számolgatni nem kell, a fűtőszőnyegek sajátosságaival teljesen tisztában lévő szakemberek számolják ki, hogy mennyire lesz szükségünk.
A következő lépés az előkészítés. Mivel nekünk épülő félben van a házikónk, egyszerűbb helyzetben vagyunk, hiszen a fűtőszőnyegek akármilyen sík felületre rögzíthetőek, a szerelőbeton is megfelelő alap. Amennyiben viszont már meglévő ingatlanba akar valaki padlófűtést, az is megoldható, de abban az esetben el kell dönteni, hogy a meglévő burkolatra telepítik a rendszert, és úgy kap egy újat majd, vagy pedig felszedik a meglévőt. Mindkét verzió lehetséges, csak az előbbinél számolni kell a padló magasságának emelkedésével. A cég maga burkolást egyébként nem vállal, de azt igen, hogy általunk szerződtetett szakemberrel lekommunikálják a burkolást, hogy biztosan minden renden menjen, ami nagy segítség.
A harmadik lépés természetesen a szerelés, ahol nekünk semmi dolgunk nincs, csak az előrekészített terepet biztosítani a kiérkező csapatnak. A honlap leírása szerint a megbeszélt szerelési nap előtt mindenképp felveszik majd velünk a kapcsolatot, hogy leegyeztessék, biztosan minden a helyén van-e. Az összeszokott csapat teljesen felszerelkezve, minden szükséges szerszámmal és alkatrésszel ellátva érkezik majd a helyszínre.
A párommal majd kiugrottunk a bőrünkből, úgy éreztük, ezzel a céggel nem lőhetünk mellé, és az unokatestvére családja is nagyon pozitívan nyilatkozott róluk: minden a honlapon leírtak szerint zajlott.
Azon melegében kértünk is egy árajánlatot az erre kialakított űrlapon, hogy nagyjából tudjuk, milyen összeggel számoljuk majd a beruházás kapcsán.
Most pedig úgy várjuk a válasz emailt, mint az óvodások a Mikulást.
Érzem, hogy ez a padlófűtés teszi majd teljessé, ez teszi fel a csillagot a karácsonyfa tetejére a mi kis otthonunkban. Milyen csodás lesz majd beköltözni!