Ez a cikk elsősorban férfi társaimhoz szól, de igazából úgy is nők fogják olvasni, mert egy cipő webshop a főszereplője. Szóval úgy írom, hogy mindenki élvezhesse a leírtakat, és mindenki hasznot meríthessen belőle.
Szóval először is röviden arról, hogy hogyan szeretnek a pasik cipőt venni. Sehogy! A legtöbb férfi nem egy nagy cipőmániás, de ha mégis, ezt akkor sem szívesen társítják zsúfolt plázákhoz. Én sosem voltam oda a cipőkért, úgy voltam vele, hogy úgyis a lábamra veszem, és pár perc alatt összekenem az utcán.
De néha muszáj cipőt venni. És hogyan szeret ilyenkor vásárolni egy pasi? Otthonról! Igen, talán ez egy elfogadható megoldás, ha már úgyis meg kell ejteni ezt a kellemetlen dolgot. Nem azért kellemetlen, mert ősemberek vagyunk, hanem azért, mert drága, sokáig tart, beleszól a feleség, sőt, ha nem megoldható otthonról, be kell szabadulni valahova, ami néhány társamnak a pokol.
Létezik vajon olyan megoldás, ami ezt az összes szempontot kiküszöböli? Ami lehetővé teszi, hogy az otthonunk kis kényelméből, a kanapén ülve, vagy akár az ágyban fekve, TV nézés közben vegyünk cipőt, ráadásul olcsón? Létezik! Hát persze, hogy létezik. Ott van az a rengeteg webáruház. Beírod, hogy cipő online, rákattolsz 5-6 oldalra, és megveszed a választott cipőt ott, ahol a legolcsóbb. Otthonról intézted, és 30 perc alatt végeztél, nagyon maximum.
De hiába ez a sok oldal, nem mind felel meg minden szempontnak. Ebben segítek most egy kicsit. Ha férfiként olvasod a cikket, akkor szívesen. Ha nőként, mutasd meg a párodnak az oldalt, amiről írni fogok, és többet nem lesz baja a cipővásárlással! Sőt, még neked is engedni fogja, hogy gyakrabban vegyél innen cipőt.
Tehát a válasz az imáidra: cipomarket.hu/ferfi/cipo. Így linkeltem be, hogy ne kelljen végig kattintgatni a menüsoron. Három gombnyomással jutsz ide, de engem személy szerint megijeszt, ha női cipőket is látok vásárlás előtt és gyorsan kilépek, szóval így a tuti.
Elmondom, hogy miért a cipomarket.hu/ferfi/cipo oldalt linkeltem be. Gondolom az már lejött a szavaimból, hogy a cipővásárlás nem a kedvenc tevékenységem, sőt, valószínűleg szívesebben sétálok be az oroszlánok közé, mintsem hogy elkezdjek magamnak egy divatos menő cool cipőt válogatni, aztán fizetek a legújabb modellért 40.000-et, mert egy sportolóról van elnevezve, aki amúgy olyan sportot játszik, aminek a szabályait sem tudom. Hosszú mondat volt, de lejött a lényeg. Nem érdekelnek a menő sneakerek, és végképp nem fogok értük egy vagyont kiadni.
Azonban ezt az utálatot megváltoztatta bennem valami. A cipomarket.hu/ferfi/cipo oldalon válogattam a legutóbb esedékes cipő vásárlásom során, egy barátom ajánlására. Ez az a webshop, ami képes volt rám akkora hatást gyakorolni, hogy egész nagy kedvvel fogok nekiállni a nyári cipő vásárlásnak. Hogy miért?
A cipomarket.hu egy olyan webshop, ami nagyon régóta van a piacon, így ismeri a vevők igényeit, illetve igazán jó árakon dolgozik. Ez alapból is igaz, de elég komoly akciók szoktak lenni az oldalon. Mondok majd erre egy tök jó példát is. Ezen felül pedig igen széles kínálatot tudnak felmutatni. Fel van sorolva az oldalon, hogy hányféle cipőmárka termékeit árusítják, én pedig voltam olyan hülye, hogy összeszámoltam. 31-féle márka cipőit találod meg az oldalon. Ez azért jó, mert a hölgyek tuti tudnak választani, és a pasiknak is könnyebb, ha van olyan cipő, ami legalább színbe tetszik, még akkor is, ha amúgy mindegy mit viselnek.
És akkor térjünk vissza az árakra, erre egy példát is ígértem. Mivel nem ritka az oldalon akár az 50%-os akció is, simán lehet, hogy két cipőt veszel egy áráért. Azért ez nem rossz. Ez nem olyan, mint 2 mosóport venni egy áráért, itt azért jelentősebb összegeket mozgatsz meg a tárcádból. És az élő példa. Kedves barátom, Imi, megígérte a feleségének, hogy tavaszra vesznek új cipőt. A keret, amit Imi rászánt erre a célra, 30.000 Ft volt. Úgy gondolta, hogy ebből egy igazán márkás cipő kijön, ami tuti kényelmes, minőségi, és nem megy tönkre egy szezon alatt. Végül is majdnem igaza lett, azt leszámítva, hogy két pár cipőt vett a pénzből. Hogyan? Nem bonyolult a matek. 50%-os akcióban volt mindkét cipő, ami azért elég sokat jelent. Így az egyik cipő szinte grátisz volt. Imi is boldog, és a felesége, Kriszti is. Lassan kezd érdekelni a dolog, ugye?
Mondok még akkor néhány klassz infót. Sokan félnek a netes vásárlástól, ennek persze megvan az oka. Vannak átverések, néha nem tudod, hogy hová utalsz, kinek fizetsz, jön-e egyáltalán termék cserébe. Nyilván, manapság azért ez már kiszűrhető, de azért van kockázat, hiszen úgy vásárolsz, hogy nem látod élőben, amit veszel, és nem tudod megfogni. Ez para, főleg, ha cipőről vagy ruháról beszélünk.
Nézzük, hogy a cipomarket.hu esetében mi a helyzet, ha nem tetszik, amit vettél. Először is simán visszaküldheted, és kicserélheted a jó méretre, vagy másik termékre. De ha ez sem jó megoldás számodra, a pénzt is kérdés nélkül visszakapod, ha visszaküldöd a terméket. Egyébként arra is van lehetőség, hogy meggondold magad, és lemondd a rendelést, ha az még nem lett átadva a futárnak. Természetesen garancia is minden termékre jár, ami a hazánkban hivatalosan megadott garanciális idő, szóval erre sincs gondod. Most már még jobban érdekel ez a webshop, ugye?
Hát akkor javaslom, hogy nézd meg! Katt a linkre, és nézz szét az oldalon, mert tuti nem fogsz csalódni. Én sem csalódtam, amikor az első rendelésem leadtam, majd pedig átvettem a cipőmet. Nagy izgalommal indultam neki a vásárlásnak, miután Imi mesélt nekem az oldalról, pedig ez azért nem jellemző rám, ha cipőről van szó. De úgy gondoltam, hogy ezt látnom kell élőben, és ki kell próbálnom!
Megkaptam a cipomarket.hu/ferfi/cipo linket Imitől, és elkezdtem válogatni. Találtam egy elég csúcs cipőt, 30%-os akcióban. Őszintén szólva tényleg nem érdekelt eddig, hogy milyen cipő van rajtam, de ez még tetszett is. Úgy voltam vele, hogy nézzünk a páromnak is egy cipőt, mert volt még 10% kedvezményem, amiért feliratkoztam a hírlevélre. A feleségem nem választott olyan gyorsan, mint és, de ez nem is baj, inkább legyen alapos. A két cipőt bedobtuk a kosárba, és kitöltöttük az ilyenkor szokásos adminisztrációs részt, majd pedig intéztük a fizetést. Néhány nap múlva érkezett a futár a rendelt cipőkkel.
Összességében nagyon jó tapasztalatokat szereztem, de azt hiszem, ezt nem kell részletezni, elég elolvasni a pár bekezdést, amit írtam a webshopról. Mindenkinek tudom ajánlani az oldalt, hiszen minden mennyiségben találhatóak rajta cipők nagyon jó áron, de egyébként kiegészítők is, mint táska, öv, vagy pénztárca. Érdemes meglátogatni az oldalt, még akkor is ha nem rajongsz a cipőkért. Ha meg igen, akkor végképp!