A mai világban annyira nem egyszerű jó munkahelyet találni. Igen csak sajnálom, hogy a kis raktár, ahol dolgozom megszűnik. Tiszta, jó helyem volt mindig, és annak ellenére, hogy raktár, melegben dolgoztunk.
A munkahelyem
Két éve dolgozom itt. Még szerencsés vagyok, mert épp hogy csak ide kerültem utána derült ki, hogy szép lassan létszámleépítés lesz, és hogy csak egy kis csoport fog megmaradni. Már az is meglepő volt, hogy ennek ellenére akkor felvettek, és nem küldtek el az első kanyarban. Azért csak eltelt az a két év, és én még mindig itt dolgoztam.
Sokszor beszélgettük a csajokkal, hogy mi lesz majd ezután, ki mihez szeretne kezdeni, hiszen tudtuk, hogy előbb utóbb mindenkire sor kerül. Azért nem baj,ha jó előre fel vagyunk készülve, és van egy B terv.
Volt aki ara gondolt, hogy tanul egy másik szakmát esetleg a munkanélkülin keresztül, ha minden kötél szakad, hiszen nem egyszerű munkát találni. Kis város vagyunk, és ha valakinek jó helye van, igyekszik megtartani.
A tervek
Egyik nap rádió hallgatás közben egy érdekes műsort hallgattam. Arról beszélgettek, hogy milyenek az ausztriai munkák, és hogy mi a kínálat, elvárás…
Soha nem gondoltam arra, hogy milyen lehet külföldön dolgozni. A rádiós műsorvezető igen jó kérdéseket tett fel, és egyre jobban érdekel a műsor. Persze soha rosszkor nem jöhetett volna Anna a pletykás beszélgetni, így lemaradok a műsorról. Mérges is voltam mert érdekelt volna, hogy mit beszélgetnek, valahogyan igyekeztem lerázni. persze lemaradtam egy két mondatról, de gyorsan ment is tovább.
A kinti állások
Pont a szobalány állás volt a következő, ami szóba került. na ez már inkább vonatkozott volna rám, hiszen vendéglátó végzettségem nincsen, így ami ahhoz kell úgy sem tudok elhelyezkedni. Ha valakinek van szakirányú végzettsége, akkor szerencsés, mert azzal biztosan talál magának kint munkát
Örültem, hogy meghallottam ezt a műsort, mert még az is szóba kerülhet, hogy keresek magamnak egy külföldi munkát. Kint jobban is keresnék, és miért ne akarnék kimenni dolgozni?.