Szokták mondani, hogy mire úgy érzed, hogy elkészülsz mindennel az új otthonodban, addigra úgyis kitalálsz magadnak újabb teendőket, így hát a családi házas élet gyakorlatilag folyamatosan arról szól, hogy valamit fejleszteni kell, karbantartani vagy felújítani. Bármennyire is igyekszem ezt megcáfolni, kicsit azért már én is igazat adok ennek a mondásnak. Fél éve költöztünk a mostani otthonunkba és persze ez nem sok idő, mégis látom, hogy mennyire végtelen és beláthatatlan mindaz a munka, amit még szeretnénk megcsinálni a házon.
Az aktuálisan futó projekt a költséghatékony elektromos fűtés megtervezése és kivitelezése. Egy ideje már hajtjuk ezt a témát a párommal, de hát nyilván nem olyasmiről van szó, ami csak úgy egyik pillanatról a másikra elkészül. Mint mindig, ezt az ügyet is egy nagyon alapos irodalomkutatással kellett kezdeni, ahol körbejártunk minden lehetséges opciót.
A KlimaGlobal oldalán ebben a témában nagyon sok hasznos információt találtam, hiszen náluk csupa-csupa ilyesmi termék érhető el a webshopban. Éppen ezért egy rövidke cikkben arról is írnak az olyan laikusoknak, mint mi, hogy megéri-e illetve mikor éri meg légkondicionáló berendezéssel fűteni.
Örökké visszatérő kérdés, hogy valójában jó ötlet-e és gazdaságos-e klímával fűteni. A kérdéskör alfája és omegája annak a ténynek a tisztázása, hogy a berendezés felvett teljesítménye illetve fogyasztása eltérő abban az esetben, hogyha hűtésre használjuk és abban az esetben is, ha fűtésre. Éppen ebből indul ki az a feltételezés egyáltalán, hogy vajon mikor éri meg, vagy meddig éri meg ezeket az eszközöket fűtésre használni.
A klímával történő költséghatékony elektromos fűtés nagyjából -10 °C külső hőmérsékletig valósítható meg, ami azért jó, mert itthon nem túl gyakori, hogy tartósan ilyen hideg legyen odakinn. Ebből viszont az is következik, hogy a klímás fűtés költsége erősen függ attól, hogy milyen a kinti hőmérséklet. A -10 °C a gazdaságossági határ, a fizetendő összeg épp ezért annál nagyobb, minél alacsonyabb a hőmérséklet.
Hogyha számszerűsíteni kell a dolgot, akkor valahol ott van az igazság, hogy egy egyszerű klíma fogyasztása valahol egy porszívó fogyasztása körül mozog. Ha pedig nem sajnálunk belefektetni kicsit nagyobb tőkét és egy korszerű, inverteres berendezést választunk, akkor nyugodtan számolhatunk azzal, hogy a telepített eszköz a lehető legjobb hatásfokkal fog működni attól függetlenül, hogy hűtésről vagy fűtésről van szó és még kevesebb energiára lesz szüksége, így tényleg megéri majd mindkét üzemben működtetni. Ha konkretizálni szeretnénk, azt lehet mondani, hogy a felvett energia kb. 3-5-szörösét lehet kinyerni egy klímával, tehát egy igencsak hatékony megoldásról van szó. Ezzel gyakorlatilag nem versenyképes egyik másik alternatív megoldás sem a jelenkori palettát tekintve, tehát azt lehet kijelenteni, hogy ezek az inverteres klímák igazi innováció a témában és persze az otthonunk fűtésében.
Hogyha emellett tesszük le a voksot, természetesen itt sem szabad arról elfeledkezni, hogy milyen terméket válasszunk. Mint az elektronikai termékeknél általában, itt is van annak relevanciája, hogy milyen márkát veszünk. A régebbi, nagyobb tapasztalattal bíró, felső kategóriás termékeket gyártó cégek megbízhatóbb, tartósabb és jobb termékeket gyártanak, ezért érdemes az ő kínálatukból válogatni, hogyha valóban jó minőségű és gazdaságos berendezéssel szeretnénk felszerelni az otthonunkat. Hiszen gyorsan belegondolva, egy nyári szituációban semmi gond, hogyha lehal a rendszer, maximum egy napig mirelitborsóval a fejünkön közlekedünk, hogy lehűljünk. De ellenkező esetben, egy téli leállás esetében nagyon gyorsan kell reagálni a szerelőnek ahhoz, hogy ne hűljön ki teljesen egy családi ház, ezért jobb elkerülni az ilyesmit és megfelelő minőségű termékeket vásárolni.
A KlimaGlobal oldalán egyébként kimondottan olyan termékeket is lehet találni, amik nem elég, hogy eleget tesznek a költséghatékony elektromos fűtés fogalmának, de ráadásként kimondottan a nálunk uralkodó kontinentális éghajlatra lettek kifejlesztve. Egy ilyen műszaki cikkel azt hiszem, egy laikus sem nyúlhat mellé, ezért azt hiszem, hogy nálunk is valami hasonló eszköz lesz a befutó. Ha a lakás nem is alakul olyan gyorsan, legalább ez az eszköz a könnyen beszerezhető és felszerelhető kategóriába tartozik, nem beszélve arról, hogy a mi körülményeinkhez valóban a lehető legkedvezőbb megoldást biztosítja a fűtésre és a hűtésre egyaránt.